Litauszki Gyula
FM

Huszonegyre dobbant a szív,
Huszonegyre mozdult a láb,
Huszonegyre szűkült a szem,
Huszonegy lett csak a világ!

Huszonegyre izom feszült,
Huszonegyre hajlott a térd,
Huszonegyre lendült a kar,
Huszonegyre álmod kísért.

Huszonegyre tüdőd zihált,
Huszonegyre gyomrod jelzett,
Huszonegyre lépés csattant,
Huszonegyre izzott lelked.

Huszonegyre görbült az út,
Huszonegyből végül egy lett,
Huszonegynél lendülsz egyet,
S legyőzted a huszonegyet!

Litauszki Gyula
Futni jó!

Amikor már nem érzed, hogy fáj,
Amikor agyadba ég a táj,
S szívritmus adja a lépést,
S megbocsájtasz minden sértést;

Küzdelem minden korty levegő,
S egy csepp víz a legjobb szerető;
A hólyag már nemcsak futóvendég,
És talpad az aszfalttól ég;

Mikor a körmöd csak a zokni tartja,
S a szád szélét a só kimarta;
Az akarat lendít előre,
De boldog vagy a célod elérve;
Akkor ajkadon égjen a szó,
Mosolyogj, s mondd: FUTNI JÓ!

Litauszki Gyula
Futni jó v2.

Csaláncsípte kutya egy világban
Futok messze, szedem gyorsan lábam,
Szúnyog csípi mellem, csípőm, hátam:
Repülhetnék, ez most minden vágyam.

Izzad még az úttest is előttem,
A Nap fönn van éppen delelőben,
S kívánom a forrást közelebbre:
Odaszállnék, gyorsröptű lepke.

Szárnyam nincs, de vágyam repít gyorsan,
Megmártózni közeli folyóban,
De nincsen folyó közel s távol egy se,
Izzadtságba fullad majd a lepke.

Kocsivágta út pora a számban,
Mint megannyi kis kavics a nyálban,
Torkom szúrja, fogam csikorgatja,
De a tempót lábam el nem hagyja.

Szaporázva fogynak a lépések,
És a célba egyszercsak beérek,
S elfelejtek forróságot, gondot,
"Futni jó" még így is ennyit mondok.

Litauszki Gyula
Tovább!

Felkeltem, mert messze került az álom,
A fájdalom fogai haraptak,
Gyors mosdás után készül a kávém,
Sötét íze egy újabb szürke napnak.

Az utcán a lámpa pislogva ég,
-Mint mindig ilyenkor, ha útra kelek, -
Gatyába rázom az őszi didergést:
Várnak már távol az utcák és terek.

A kapun kilépve a térdembe kap:
A fájdalom farkasa nem kímél,
Arrébb a sarkon a bokámba mar,
Kínlódós futásra ösztökél.

Továbbmegyek, mert vágyva röpít a szív,
Élvezem magamban a hajnal csendjét,
Ritmusra dobban a talpam a földön,
Közelgő zaj töri meg a rendjét.

Éneklő bácsika robog az úton,
Dolgozni teker egy biciklivel,
Hangosan száll e puha világban:
"Nem cserélek én semmivel, senkivel!"

Útszélen kacsázva továbbvisz útja,
A Semmiből tovább a Semmibe hajt,
Arcán egy mosollyal az énekét fújva,
Tán oda sem figyel, hogy merre tart.

Nézek utána, s a lábam szedem,
Valami zörögve gurul odább:
Sördoboz-zajjal ébred az utca,
S a doboz azt zörgi: gyerünk, tovább!

Szégyellős pírral köszönt a Hajnal,
Lépésem gyorsul, a szív szaporább
Kedvenc kis erdőmbe érve hallom,
Falevél kupacok susogják: tovább!

Szürkén derengő massza ölel,
Lépésem óvatos, mind tétovább,
Riadó madarak éneke szól,
Szép ez az élet, szaladj hát tovább!

Nyitott az utad, hát magad le ne zárd,
Hisz minden lépésed tovább vezet,
Ha lassan is, fájósan, de élet az élet,
Ne add fel soha a reményedet!

Így szólt ma csípősen hozzám a Hajnal,
S tovább bicegtem nem csekély zajjal.....

Litauszki Gyula
Befejezetlen vers az esőről

Hajnali futás a szélben,
Nem is szél ez, csak szellőcske!
Vígan trappol az úton a láb,
Még korán kelni is megérte!

Fogynak a méterek sorban,
Lassan a végére érek,
A forduló előtt még egyszer
A rajtvonalam felé nézek:

Várom a Napot, hogy keljen,
Aranyba öltözzön végre,
Helyette nagy, szürke felhő
Terül az égi mezőre.

Elérem végre a fámat,
Az örök fordulópontot,
S szedem a lábamat vissza,
Hogy tegyek az edzésre pontot.

Az idő is fordul, mert esik,
Megannyi élet a rögnek,
Ritmust dobol a hátamon,
S arcomról könnyek pörögnek.

Bőrömre hullik az áldás,
Égre néz ember és állat,
Fényt keres hajnali ködben
S a Nap még mindig csak várat.

Tüdőm levegőért kiált,
Tocsog a talpam a vízben,
Az ösztön hajtja a ritmust,
... Itt akadtam el a rímben...

Sugó Edit
Teknős mantra kezdő futóknak

Teknős vagyok,
Lassan futok.
Így is, úgy is,
Célba jutok!

Litauszki Gyula
Kacat érkezése
(Nem szorosan a futáshoz kötődik, de benne van az is....)

Görbül a föld a talpam alatt,
Métert méterre szaporázva
Utam egy erdőn át gyorsan halad,
A szélén ott ül egy cicalányka.

Tágranyílt szemmel az égre tekint,
Szájából keserű panaszjaj szól:
Egyedül hagyták az út szélen, kint,
Távol testvértől, jóanyától.

Szürkül az ég alja, vihar készül,
Távolban cikázva dörög a menny,
Szél úrfi lába az útra lendül,
Előtte keringőt táncol a szenny.

Útszélen ekkor látom az árvát,
Hangja után fordítva fejem,
S távolabb nézve keresem anyját,
De minden hiába, sehol sem lelem.

- Velem jössz - mondom, és felkapom gyorsan,
S mivel az áldás a nyakunkba szakad,
Cica a pólómba kerül hát nyomban,
S a lábom az úton így tovább szalad.

Szélhozta eső veri a hátam,
A víz nyomában porzik az út,
Langyos a víz, nem fázik vállam,
Az útszéli homok a sok szomjas kút.

A cicacsomag nyávog és prüszköl,
Hányódik, vetődik előre, hátra
Karminca körme utat jelöl,
Hasra, csípőre, mellre és hátra.

Talpam alól a víz csapódik,
Sárzik a rög, ha belelépek,
Pocsolyaszélen légy halódik,
Az út fogy, s én alig élek.

Felhő szürkéje nyomja a vállam,
A lég inkább víz, mint oxigén
Csak az akarat lendíti lábam,
S távolban végre csillan a fény.

Az út kanyart vesz: elmegyünk balra
Majd jobbra, és már látszik a ház.
Napsugár rőt fénye csattan a falra,
Vörösen izzik a falon a máz.

A felhő is menekül, távolra szökik,
Haragját hasában magával viszi,
Szárazló földre az áldás csak ömlik,
Örülhet neki a közel, s a messzi.

Ám otthon az élet már békés és csendes.
Tejet lefetyel az erdő cicája,
S bár vadcirmos bundája saras és nedves,
Így lett Kacatnak otthona, gazdája.